Ginkgo XC

 CV0147_n

Ginkgo XC készítmény nagy mennyiségben tartalmazza a Ginkgo biloba levél kivonatát, amely hatékonyan támogatja a vérkeringést, a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátását, az agyműködés egészségét, valamint erős antioxidánsként védi a sejteket a szabad gyököktől.

  • Azoknak, akik gyakran tapasztalják a végtagok hűvösségét, nehéz felmelegedését.
  • Azoknak, akik erős antioxidáns védelemre vágynak.
  • Időskorban az agyműködés megfelelő szinten tartásának támogatására.
  • Fokozott leterheltség esetén.

A Ginkgo bilobát (páfrányfenyő) a földtörténet legidősebb fájának szokták nevezni. Legrégibb levélkövületei alapján már 270 millió évvel ezelőtt is létezett, és azóta sem változott semmiben. A ginkó nem csupán őskövület, hanem a ma élő egyik leghosszabb életű fa is, természetes élőhelyén számos 2000 éves kor körüli példány is található.
Fiatal korában lassan nő, 10-12 éves korában még „csak” körülbelül 6 méteres, de később rendszerint eléri a 30-40 méteres magasságot. Alakja emlékeztet a fenyőére, ám nevével ellentétben nem tűlevelű. Levelei jellegzetes, legyező alakúak, középen behasítottak. Termése leginkább a szilvára emlékeztet, héja világos, fehéres színű (a ginkgo japánul ezüst barackot jelent). Kétlaki növény, tehát külön léteznek hím- és nőivarú példányok. Az egyedek neme nem határozható meg könnyen, ehhez általában meg kell várni a termő kort, ami csak 25-30 éves koruk után kezdődik (de akár 1000 évig is eltarthat!).
Őshazája Kelet-Kína, ahol szent faként tisztelték. Kolostorok és templomok kertjében kiemelt helyekre ültették, és a szerzetesek gondos ápolásának köszönhetően sok helyütt elterjedt, például Japánban is. Itt figyelt fel ezekre a különleges fákra ázsiai utazásai során egy német katonaorvos 1690-ben. Valószínűleg neki köszönhetően került át később Európába is a ginkó. Az első facsemetét 1730-ban ültették el Hollandiában az utrechti botanikus kertben, mely példány egyébként még ma is él. Bécsben 1768-ban ültették el az első példányt, Magyarországon a legidősebb fát, mely Acsádon található, 1808-ban ültették. Amerikába az első ginkó példányok Philadelphia mellé lettek telepítve 1784-ben, William Hamilton jóvoltából.

A Ginkgo biloba az évmilliók alatt hihetetlen életerőre tett szert. Bebizonyosodott róla, hogy kiválóan tűri a városi levegő és a környezet megpróbáltatásait, ezért közkedvelt növény parkokban, utak mellett, akár nagy forgalmú városközpontokban is. Érdekesség, hogy Hirosimában ma is él egy példány, amely csak pár kilométerre volt az atombomba robbanási centrumától, és bár teljesen elszenesedett, a következő tavaszon újra kirügyezett. Gondos ápolásnak köszönhetően mára már erőteljes ágazat fejlődött ki rajta.
Ez a csodálatos növény nem csupán túlélőművész, az idők során maga is számtalan művészt ihletett meg. Ginkgo biloba címmel maga Goethe is költeményt írt egyik régi nagy szerelméhez.
Az, hogy évszázadokon át szent faként tisztelték, valószínűleg egészségre gyakorolt kiváló hatásának köszönhető. A ginkó ma is népszerű alapanyag a gyógyszer- és étrendkiegészítő-iparban, számos kutatás folyik vele kapcsolatban napjainkban is.
Hatóanyagai két csoportra, flavonoidokra (kempferol, kvercetin) és terpénekre oszthatók. A terpéncsoportba tartozik a ginkgolid és a bilobalid, melyek csak a Ginkgo bilobában fordulnak elő. A ginkó flavonoidjai hozzájárulnak a keringési rendszer normál működéséhez, a megfelelő véráramláshoz, így a sejtek oxigénnel és tápanyagokkal történő ellátásához. Alkalmazása ezért különösen alkalmazható idősebb korban (időskori agyműködés megfelelő szinten tartásának támogatására), fokozott fizikai és szellemi terhelés (sport, nehéz fizikai munka, stressz) esetén, illetve olyan egyéneknél, akik gyakran panaszkodnak kihűlt végtagokra, főként a hűvösebb évszakokban.
A fentieken túl a ginkó kiváló antioxidáns is, hatóanyagai védelmet nyújthatnak a szabad gyökök sejteket károsító hatásai ellen.